Keresel valakit, s nem tudod, ki az
Találtál valamit, de nem tudod, mi az
Felnőtté váltál, mert érzed az időt.
Emléket őrzöl, édest, éltetőt.
Kergetsz álmokat, szép emlékeket
S nem tudod hova visz még el a képzelet.
Szárnyalsz, de hová, azt te sem tudod .
Hogy mit hoz a holnap, azt nem láthatod.
Élsz, mert születtél.
S Te ezt akarod?
Valaki hiányzik, aki nem lehet veled,
De mégis veled van, mert őrzi a képzelet.
Valakit keresel…
S megtalálod Őt?
Az édeset, a jót, a kedvest, éltetőt?
Repülnél hozzá, de még nem lehet.
Mert akadályt gördít eléd az életed.
Sorsod útjai kiszámíthatatlanok.
Azonban gondolataidnak célja van,
Azok nem bezárt rabok.
S felrepülsz újra, mint a madár.
S mire te felébredsz
Képzeleted már messze jár.
Zakatol képzeleted egyre
Utat tör magának a végtelenbe.
Bolyongsz a világban, messze, csak messze
S hiszed, hogy egyszer valahol rátalálsz a kedvesedre
Aki vár rád s te simogatod őt
Talán ez ad számodra a holnaphoz erőt.
Mi, romantikus lelkek,
Mind így szárnyalunk
Emlékeinktől, az álmainktól menekülni úgy sem tudunk.
Aztán egyszer majd horgonyt vet hajód.
Partra szállsz, révbe érsz, s megleled a jót.
Megáll majd akkor a képzeleted
Nem szárnyal, nem repül, nem kergeted.
Majd egyszer talán megszán Sorsunk
S ki tudja?
Talán egyszer ... találkozunk!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése